Én komolyan nem bírom már idegileg ezt az egészet, meg is mondtam a Marinak, aki persze nem figyelt most se, csak a füstöt fújta és a lábát lógázta a konyhaszékről, miközben kissé hunyorogva kibámult az ablakon, bele egyenesen a délelőtti ködbe.
Megmondtam neki, hogy ha ez így megy tovább, és nem változik semmi, és nem lesz jobb semmi, akkor én tényleg kiugrok most már, mert nem elég a nyomorult életem, a kiújult petefészek-gyulladásom, a leszakadt vécétartály, meg még ez a közelgő gazdasági válság, akkor jön egy parkoló-büntetés 2003-ból, hogy fizessek be negyvenhatezer forintot, most nézd meg, mutattam a Marinak, ez még a kettővel ezelőtti kocsim volt, tudod, a kis piros fiat. Aztán rávigyorogtam Marira, és lobogtattam tovább, hogy tudod, az Albert, és még jobban vigyorogtam, meg lobogtattam. Meg sóhajtoztam. Aztán már nem vigyorogtam, hanem morogtam, hogy tudod, az Albert, aki azzal a szőke izével, tudod. És lobogtattam a rohadt büntetést, ami nem is nekem járt volna, hanem Albertnak és annak a szőkének, ha volna igazság, de nincs, ugye. És Mari csak bámult kifelé. Hát, akkor le vagy te szarva, mondtam, hogy még csak nem is válaszolsz, de inkább csak magamnak szántam.
Na, erre rám nézett, mintha most látna először, és azt kérdezte, hogy apropó, van-e körömlakk lemosóm.
Fogalmam sincs, milyen apropóból jutott az eszébe, de valahogy megmelengetett a kérdés, boldog lettem tőle, szaladtam is, hogy keressek neki, és miközben szaladtam, és a fürdőszobában matattam, arra gondoltam, irtó jó, hogy van nekem ez a Mari, és visszarángat a körömlakkos, cigifüstös hétköznapjaiba.
Gyorsan eltelt a nap, voltaképp nem csináltunk semmit, csak mesélt és mesélt, te jó ég, miket mesélt, aztán valamikor délután a szemembe nézett és azt mondta, hogy ne fossál, Cicuka, jó lesz. Jó lesz. Még a térdemet is megcsapkodta, és úgy is elmondta, hogy jóóó lesssz. És bólogatott.
Ezt egyébként a reggeli kifakadásomra mondta válaszul, én tudom, mert én ismerem a Marit, el is mosolyogtam magam, és átöleltem, és a fülébe súgtam, hogy kösz. Mert olyan jó, amikor így megvigasztal.
Aztán megittunk egy utolsó kávét, elmesélt még ezt-azt, amit a hihetetlen történeteiből itt-ott kifelejtett, és megígérte, hogy többé nem tűnik el, de becsszóra, és el sem utazik, de ha elutazna mégis, feltétlenül szól, mert én vagyok a legjobb barátnője.
Hát ennyi volt. Most rohanok, mert lement a mosás, főznöm is kell, de holnap jövök, és elmesélem, miket mesélt. Fogadjunk, hogy el se hiszitek majd. Nahát! Őrület ez a nő! Ez a Mari.
